A 2015/2016-os tanévben határozta el az iskolám, hogy nekivág a digitális iskola projektnek, azaz az újonnan belépő diákok mindegyikének saját, teljes funkcionalitású digitális eszköze lesz. Várakozások és félelmek egyaránt kísérték ezt a változást, és így lassan két év elteltével itt az ideje, hogy megvonjuk az első mérleget. Mire számítottunk? Milyen nehézségekbe ütköztünk? Mik a tapasztalatok? Négy rövid filmecskében beszélnek tanárok, diákok és szülők arról, hogy milyen is egy digitális iskola.

Egy hónapja jelent meg és jelentős port kavart az OECD tanulmánya a laptopok iskolai használatáról. Mi is írtunk róla és meg is fogalmaztuk az értelmezésével kapcsolatos aggályainkat (ITT), az OECD kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a technika bevezetése magában az iskolákba nem sokat jelent. A neo-ludditák úgy érezték, hogy végre igazolva lett amit mindig is mondtak: a technika elbutít, elidegenít, árt. Valójában pedig csak arról volt szó, hogy a technika magában semmit nem jelent, ha nincs hozzá megfelelő pedagógia, ha nincs hozzá megfelelő elképzelés, hogy miért is kellene.

Pár napja megjelent egy újabb kutatás, az eredménye kevésbé bombasztikus, így jó eséllyel nem fogja majd megjárni az országos médiát és a blogoszférát, pedig nagyon alapos és nagyon megfontolandó dolgokról szól. A kutatást a European Schoolnet végezte két éven át nyolc ország több mint negyven iskolájában. Az iskolákban különféle felállásokban, különféle szcenáriókban vizsgálták az IKT eszközök használatát, a kutatók hosszas megfigyeléseket végeztek az osztálytermekben, interjúkat készítettek, felméréseket csináltak. Az eredmények elolvashatók projekt oldalán (Creative Classrooms Lab).