Tanítás karantén idején lehetőség és felelősség
Vezércikk - 2020. április 1.
Ez most amolyan filozofikus bejegyzés lesz, de ígérem, hogy a végére nagyon konkrét következtetésekre is eljutok. Így a digitális munkarend második hetének végén talán nem árt egy lépést hátra is tenni és onnan rápislantani arra, mit is csinálunk most.
Egy ideális világban a lehetőség és a felelősség kéz a kézben jár, ahogyan ezt már Pókember is megtanulta: A nagy hatalom nagy felelősséget is jelent. Akiknek sok lehetősége van, sok döntést kell meghozniuk, azok ezért nagy felelősséget is viselnek, akiknek keveset, azok meg nem. De mi történik akkor, ha felborul az egyensúly?
Amennyiben a lehetőségekhez nem járul felelősség, beköszönt a felelőtlenség és az önkény időszaka. Ez a diktátorok alaphelyzete, mindent megtehetnek, de nem kell tartaniuk a következményektől. Hasonló helyzetben van a kisbaba is, ha például betömködi apu fizetését a lefolyóba, leszidják ugyan, de az igazi következményekkel apu és anyu kell szembenézzenek. Ez a helyzet bizonyos keretek között (például, amikor a gyerek ismerkedik a világgal) még segítheti is a felfedezést, kísérletezést, de a legmegmagyarázhatatlanabb viselkedéseknek is táptalaja lehet.
A fordított helyzet, amikor felelősség van, de nincs hozzá lehetőség az elnyomottak, a kiszolgáltatottak helyzete. Ilyen helyzetben van a katona a lövészárokban, megkapja a parancsot, hogy rohamra kell indulni, de lelőni nem a tábornokot fogják, hanem őt. Jellemzően ez a helyzet drasztikusan csökkenti a motivációt, a kezdeményezőkészséget, az innovációt. A problémamegoldás helyett a formális teljesítésre ösztönöz. Inkább ne csináljunk semmit, mert abból még mindig kevésbé lesz baj, mintha esetleg elrontunk valamit. Ezen túl szorongást és frusztrációt is generál, ha a felelősség jócskán nagyobb a lehetőségeknél.
Mindezt azért írom, mert a jelen szituációban, amikor a diákjainknak otthon, magukban kell megoldaniuk a tanulásukat, még ha ehhez kapnak is segítséget a tanáraiktól és a szüleiktől, hirtelen megnövekedett a felelőssége. Sokkal több múlik rajtuk, azon, hogy miként osztják be az idejüket, mennyi energiát fordítanak az egyes feladatokra, mikor gondolják úgy, hogy valami kész van. A kérdés az, hogy miként viszonyulnak ehhez a lehetőségeik? A klasszikus felállásban, amikor a tanár kiosztja a feladatot (munkafüzet 23-26 old.), a diák lehetősége nem változik. Keletkezik tehát egy anomália, a megnövekedett felelősség mellé nem jár nagyobb lehetőség is, ami mint megállapítottuk kifejezetten romboló lehet.
Mi a megoldás? Közelítsük egymáshoz a felelősséget és a lehetőségeket ebben az új helyzetben. Ezt két módon tehetjük meg: a felelősség csökkentésével és a lehetőségek növelésével. Mindkettő célravezető lehet és valószínűleg a kettő kombinációjára van szükség.
Hogyan csökkenthető a felelősség? Például azzal, ha elengedjük a klasszikus értékelési formákat, a dolgozatot és a feleltetést, ehelyett komplexebb módon értékeljük a diákok munkáját. Az is ebbe az irányba hat, ha csökkentjük a számonkérések tétjét, például azzal, hogy mindig adunk javítási lehetőséget, esélyt a csorbák kiköszörülésére. Miként növelhető a lehetőség? Azzal, ha nagyobb beleszólást engedünk a diákoknak a tanulásuk folyamatába. Adjunk a kezükbe döntést abban is, hogy mit tanulnak és abban is hogyan. Lehessen választani, specializálódni, lehessen többféle megközelítés közül választani. Tekintsük őket partnernek a tanulásuk megszervezésében.
Talán nem meglepő, hogy mindebben vsszaköszön mindaz, amit már korábban is mondtunk a 21. századi iskoláról (ITT EGY könyv is, amit erről írtunk). A gamifikáció, a tanuló központú tanulás remek eszköz a fenti célok eléréséhez.
