Mi az iskola szavatossága?

Első felvetésre hasonlíthat a gondolat Karinthy klasszikusához a Visszakérem az iskolapénzt című jelenethez, de míg ott a tanuló azt próbálja bizonyítani, hogy semmit nem tud, itt más a kérdés: mennyire időtálló az a tudás, amit az iskola ad?

Érdemes talán felmenő rendszerben megnézni, hogy amit tanulunk, az mennyire bizonyul tartósnak és esetleg az egyes tantárgyakra is szét lehet bontani. Az óvodában a fő tananyag a szocializáció és a mindennapi élet gyakorlatai (kézmosás, terítés, cipő bekötés), ezek – talán csak a cipőfűzés kivételével – biztosan olyan dolgok, amikre hosszú évekig lesz szüksége valakinek. Az első néhány osztályban a gyerekek megtanulnak olvasni és számolni, ezeknek a tartós hasznáról sem kell vitatkoznunk. Érdekesebb már a folyóírás esete, amit a mindennapokban egyre kevesebbet használunk. Itt viszont előkerül az első olyan érv, ami szerint a folyóírást nem is amiatt kell tanítani, mert azt írásra használják majd, hanem mert az fejleszti a finommotoros készségeket. Szerintem jogos felvetés, hogy mi bizonyítja, hogy a folyóírás fejleszti a leghatékonyabban a finommotoros készségeket és nem a gyöngyfűzés vagy a LEGÓzás például, de erre majd esetleg később térjünk vissza.

A felsőbb években előkerül a versek tanulása (ami a memóriát fejleszti), a környezetismeret, ami elsősorban az egyes élőlények tulajdonságairól, a földrajzi adatokról szól, az ének és a testnevelés is. Érdemes ezek esetében is megvizsgálni a szavatosságot, a testneveléstől például azt várhatnánk, hogy a gyerek hosszú ideig lesz sportos és egészséges, a várható élettartam alakulása és az elhízási statisztikák nem azt mutatják, hogy komoly garanciát lehetne erre vállalni. Az énektől azt várhatnánk, hogy felnőttként szeresse és művelje a klasszikus zenét.

A felső tagozaton, középiskolában előkerülnek a tudományok, bízhatnánk abban, hogy itt időtálló ismereteket kapnak a diákok, az Arkhimédesz törvény csak nem változik? A baj itt az, hogy ugyan a felhajtó erő valóban ugyanaz marad, de közben a tudomány folyamatosan változik, most itt vannak ezek a gravitációs hullámok, azokról mit kell tudnia egy diáknak? Mikorra kerülnek be a tankönyvekbe? Az irodalom estében fokozottan igaz, hogy folyamatosan fejlődik, hiszen az írók (nem tisztelve a tanmenetek szerzőit) egyre-másra írják a könyveket és egyre-másra jelennek meg az új műfajok is (pl. a képregény vagy a tévé sorozat). Közben persze már a múltban sem lehet bízni, hiszen van, aki szerint a magyarok vándorlásának nem sok köze van ahhoz, amit tanítunk és még az is lehet, hogy nem Battonyától Nemesmedvesig vonultak a szovjetek. Változik a technika is, ma már nem agyon érdemes megtanulni azt, hogy miként kell biztosítékot cserélni otthon, de talán fontosabb lehet, hogy miként lehet beprogramozni a takarítórobotot. Ha tetszik, ha nem, az iskolai ismeretek egy részének a szavatossága már abban a pillanatban lejárt, hogy megtanítjuk őket.

Megfigyelhető reakció, ha valamiképpen védeni próbáljuk a meglevő tananyagot. Ennek egyik módja a pszichológiából jól ismert átkeretezés nem is azért tanítjuk a folyóírást, hogy írjon a gyerek, hanem a motoros készségek fejlesztése matt. A sok évszám fejleszti a memóriát csakúgy mint a megyei kukoricatermelés éves értékei. Nem az a kérdés, hogy kell-e fejleszteni a memóriát és a motoros készségeket, hanem az, hogy erre biztosan az-e a legjobb a módszer, amit más célból használtunk már hosszú ideje. Az ilyen átkeretezéssel akkor van baj, ha arra szolgál, hogy megmentse a korábbi módszereinket, ha igazolásul szolgál arra, hogy miért nem változtatunk. Nem képzelhető el ugyanis, hogy a célok változása nem vonná maga után a módszerek változását is.

A másik reakció, ha az iskola alapvetően lemond arról, hogy a mindennapoknak méretődjön meg. Deklaráltan lemond arról, hogy a teljesítményét tőle függetlenül ítéljék meg, amit az iskola ad, az csak az iskola keretein belül legyen számon kérhető, megítélhető. Így az iskola egy önmagába zárt világ, zárvány lesz, olyan tudást ad, aminek nincs köze ahhoz, ami az iskolán kívül történik. Hogy ez történik, arra bőségesen láthatunk jeleket, elég csak az áltudományok népszerűségére gondolni, hiszen a különféle népszerű csodaszerek állításai alapjaiban mondanak ellent az iskolában tanultaknak, az ember mégis annak hisznek jobban.

Hogyan lehetne növelni az iskola szavatosságát? Pontos receptet nem tudok, de az biztosan segít, ha időről időre megpróbáljuk újra fogalmazni az iskola céljait és ahhoz igazítani a tananyagát és a módszereit. A sokat emlegetett 21. századi pedagógia erről szólna.