Kütyüfüggők a patkányparkban
Vezércikk - 2019. január 31.
Rettenetes veszélynek vannak kitéve a gyerekeink! Már szinte minden fiatal kütyüfüggővé válik a telefonoktól és a számítógépes játékoktól! A digitális heroin szedi áldozatait! Egyes iskolák pedig maguk adják a gyerekek kezébe a kütyü-drogot, ahelyett, hogy a gyerekeket tiltanák tőle. Sok tanár számol be arról, hogy a diákokat lehetetlen tanítani, mivel az óra alatt is a telefonjukon lógnak!
Vajon hogyan lehet, hogy cigarettát és pálinkát nem vehetnek tizennyolc éves korukig, míg a nagy telefontársaságok kifejezetten gyerekeknek szánt csomagokkal csábítják az ártatlan fiatalokat? Helyesnek tartanánk, ha lenne a gyerekeket megcélzó Miki egeres cigi és csokis pálinka? Nem lenne helyesebb ezt a romboló anyagot is a drogokhoz hasonlóan korlátozni? Vagy legalább az oktatási intézményekből kitiltani?
Mielőtt egy új háborúba kezdünk, ezúttal a digitális eszközök ellen, érdemes lenne megnézni, hogy milyen tapasztalatai vannak annak a közel ötven éves harcnak, amit a drogok ellen vívott a világ. Nem sok. A teljes tiltás látványos kudarcot eredményezett, nem csökkent a szerhasználók és a függők száma, nem javult a társadalom mentálhigiénés állapota. Ez talán nem is csoda, már egy negyven évvel ezelőtti kutatás is figyelmeztetett arra, hogy mennyire hibás megközelítés csak a szerekre koncentrálni a függéssel kapcsolatban. Klasszikus kísérlet volt az ötvenes években, amikor patkányokat helyeztek olyan ketrecbe, ahol két itató volt, az egyikben tiszta víz, a másikban morfiumos. A patkányok nagyon hamar rászoktak a kábítószerre, mást se csináltak, csak a morfiumot iszogatták. A magyarázat szerint ebből is látható, hogy milyen káros anyagról van szó, ami függőséget okoz és teljesen átalakítja az egyedek viselkedését.
1979-ben azután Bruce Alexander megismételte a klasszikus kísérletet egy kis csavarral. A patkányokat ugyanis nem egy csupasz ketrecbe rakta, hanem felépítettszámukra egy ideális élőhelyet, ebben a patkány-parkban volt minden, ami egy szórakozásra vágyó patkánynak fontos lehet: búvóhelyek, játékok, társak és persze a két itató is, az egyik morfiumos, a másik tiszta vízzel. Meglepő módon patkány-park lakói sokkal kevesebbet használták a morfiumos itatót, nem igazán váltak függővé. (Bár Alexander radikális következtetéseit sokan vitatták, abban konszenzus van, hogy valami nagyon fontosra mutatott rá.) A kísérlet üzenete, hogy a függőség kialakulását nem lehet kizárólag a függőség tárgyára koncentrálva kezelni, az mindig egy tágabb szociális, mentálhigiénés kérdés része. Nem véletlen, hogy a fiatalok függőségének megelőzésével kapcsolatban azok az országok érték el a legnagyobb sikereket, akik komplex módon kezelték az addikciók kérdését (például Izland). Persze lehet, hogy ehhez a felismeréshez nem is kellene a patkányok kedvét lesni, elég lenne csak Kosztolányit olvasni, aki lassan száz éve már, hogy megírta:
Csodálkozol a kokainistán,
s nem érted?
Gondolkozzál az okain is tán -
s megérted!
Talán érdemes lenne mindezt megfontolni és amikor olyan gyerekeket látunk, akik valóban képtelenek leszakadni a kütyüikről átgondolni, hogy vajon mennyire kielégítő az ő környezetük? Vajon mennyire tudja stimulálni őket az iskola? Jelent-e intellektuális kiívást? Szórakoztató-e? Milyen terei vannak a számukra a szociális kapcsolatok kiépítésére? Mi történik velük otthon, a családban? Mennyire figyel bárki rájuk?
Nem csak arról van szó, hogy az iskolának a gyors jutalmat adó, egyfajta viselkedésre kondicionáló játékokkal, szociális médiával kellene versenyeznie (bár bizonyos mértékig arról is), hanem arról, hogy a függés kérdése csak tágabb mentálhigiénés, családi és társadalmi kontextusokban értelmezhető és nem egyszerűsíthető le annyira, hogy az eszközök rosszak.
A magam digitális iskolában eltöltött négy éve alatt azt láttam, hogy míg kezdetben minden diák számára nagy csábítás az eszköz és az első időszakban (ami egyeseknek pár hét, másoknak két év is lehet) oda kell figyelni arra, hogy az órán a digitális eszköz a tanulást, az iskolai munkát szolgálja, idővel minden gyerek így kezdi el használni. A mostani tizedikesek között, akik hetedikes korukban kapták kezükbe a laptopjukat egyszerűen nem fordul elő, hogy az órákon másra használnák, mint ami a feladatuk. Szeretném azt hinni, hogy azért is, mert izgalmas és számukra is releváns dolgokat csinálhatnak az iskolában, ráadásul úgy, hogy arra gyorsan kapnak visszajelzést is.
Mivel felteszem, ez az írás vitára ingerelhet, gyorsan leszögezném, mi az a pár dolog, amit semmiképpen sem gondolok:
- Nem gondolom, hogy jó az, ha egy gyerek csak a telefonján lóg és nincs is offline élete.
- Nem gondolom, hogy csak attól, hogy telefonokat használnak az órán, az az óra jobb lenne.
- Nem gondolom, hogy ne lehetne digitális eszközök nélkül jól tanítani.
- Nem gondolom, hogy a tanárnak ne kellene odafigyelnie arra, hogy a diákjai mennyit és mire használják ezeket az eszközöket.
Ezzel szemben azonban azt gondolom, hogy:
- Nincs olyan digitális eszköz, ami inherensen káros vagy hasznos lenne.
- Fontos, hogy az iskolában érdekes és a diák számára is lényegesnek tűnő dolgok történjenek.
- Olyan környezetet kell teremtenünk, amiben a gyerekek nem válnak függőkké.
- A teljes tiltás biztosan nem old meg semmit.
