A Nature az oktatásról
Vezércikk - 2015. július 19.
Eljutottunk arra a pontra, hogy már nem etikus más módszerekkel tanítani. - mondja egy tudós a kutatáson alapuló természettudomány tanításról a Nature hetilap ehéten megjelent, az oktatással foglalkozó különszámában (ITT OLVASHATÓ). A szám címe: A 21. századi tudós kinevelése és a benne olvasható cikkek azzal foglalkoznak, miként változott a természettudományok tanítása az elmúlt években és milyen változásokra lenne még szükség. A legfontosabb lépés, hogy az oktatás kutatása komoly lépéseket tett afelé, hogy a természettudományok módszereivel dolgozó, komoly tudomány legyen. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak a Nobel-díjas fizikusnak, Carl Wiemannak (róla ITT beszéltünk hosszabban).
Az egyes cikkek sorra veszik azokat az új módszereket, amik az utóbbi években kapnak egyre nagyobb teret. Ezek lényege, hogy az előadások helyett az önálló kutatások, a valós problémák valóshoz közelítő megoldása, csoportmunka és a kifordított osztályterem gyakorlata kap fontos szerepet. Bár a példák és tapasztalatok többsége az egyetem első éveiről szól (ami az amerikai rendszerben inkább a nálunk középiskolai fakultáción tanított szintet jelenti), azért szóba kerülnek óvodai gyakorlatok is, például a német Haus der kleinen Forscher program is.
A kutatások eredményei az új módszereket igazolják. Azok között, akik valós problémákon, kutatva tanulnak kevesebb a bukás, kevesebben adják le év közben a tárgyat és a teszteken is jobban szerepelnek. Tény az is, hogy ezzel a módszerrel kevesebb tényanyagot lehet azonos idő alatt átvenni, de úgy tűnik ezt az árat megéri megfizetni. Ezen eredmények kapcsán hangzik el a bevezetőben említett gondolat: rosszat teszünk a diákokkal, ha nem így tanítjuk őket.
Arról is szó esik, hogy valójában mennyire nonszensz az előadásokra és bemutató kísérletekre építő rendszer. Michael Wysession arra bátorít, hogy képzeljük el, mire vezetne, ha a kosárlabdázók képzése úgy folyna, hogy egy teremben kellene megtanulniuk a pálya és a labda méreteit, a szabályokat, ezek változatait. Időnként teszteket íratnánk velük a szabályok értelmezéséből. Akik a legjobban teljesítenek, azok már videón is nézhetnének kosármeccseket és azokon is értelmezhetnénk a szabályokat. Aztán tíz év elteltével a teszteken kiemelkedően teljesítőket kiküldenénk a pályára, hogy játszanak. Merthogy jelenleg a természettudományokat így oktatjuk.
Szóba kerül a cikkekben az is, hogy mi akadályozza az új módszerek terjedését. A szerzők szerint részben az, hogy ez a tanároktól sokkal több munkát követel meg, mint az előadások megtartása vagy éppen a bemutató kísérletek elvégzése. Nagy az oktatási rendszer tehetetlensége is, mindenki azt tekinti elsődleges mintának, ahogyan őt tanították és nehezen változtat ezen.
Végezetül tűnődjünk el egy pillanatra azon, hogy milyen tanulságai vannak mindennek itt Magyarországon. Sajnos elsődlegesen az, hogy nem csak lemaradunk a világtól, hanem nagy sebességgel rohanunk hátrafelé. A magyar tantervekben csökken az óraszám és nő a tényanyag. A természettudományos tudás felfogása szinte kizárólagosan ismeret központú, a kutatás, kísérletezés csak a kiválasztott elit kiváltsága. Tankönyveink semmiben nem követik az új trendeket. Ha elfogadjuk a kezdő állítást, a hazai oktatási rendszer etikátlanul működik.
Pedig Európa legalább olyan elkötelezett a kutatás alapú természettudomány oktatás mellett, mint a cikkek szerzői. Érdemes körülnézni a Scientix portálon sorakozó projektek és anyagok között. Sok van, ami tökéletes kutatás alapú projekteket ad a tanárok kezébe. A Scientix program különlegessége, hogy kérésre (ha legalább hárman kérik) le is fordítják bármilyen EU-s nyelvre az anyagot. Nagyon kár és az oktatásunk állapotát jól mutatja, hogy magyar nyelvre alig érkezés megkeresés.
